MassVentil

MassVentil

A MassVentil tömeglélegeztető-rendszer attól egyedülálló, hogy egyszerre akár 5-10-50, esetleg még több ember lélegeztetését is meg tudja oldani, védi az egészségügyi dolgozókat, és kórházon kívül, ad hoc táborokban, csarnokokban is üzemeltethető.

A találmány fejlesztése Prof. Dr. Kozlovszky Miklós vezetésével, 2020. márciusában civil kezdeményezéséként indult, önzetlen önkéntes szakemberek, illetve hazai- és nemzetközi cégek, intézmények segítségével.

Az Óbudai Egyetem felkarolta a kezdeményezést, helyszínt, infrastruktúrát, szakembereket biztosított a projekt számára, így az összefogás eredményeként, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) anyagi támogatásával sikeres deszkamodell készült a találmányból.

http://massventil.org/