Hírek
-
Kiberorvosi szakmai nap az Óbudai Egyetemen
Kiberorvosi Szakmai Napot rendezett az Óbudai Egyetem Kiberorvosi Kompetencia Központjának (KIKOK) nyertes pályázatát megvalósító szervezeti egység, valamint konzorciumi partnerei (3DHISTECH Fejlesztő Kft., ELKH Természettudományi Kutatóközpont). A 2019-1-3-1-KK-2019-00007 azonosítószámú „Innovációs szolgáltató bázis létrehozása diagnosztikai, terápiás és kutató célú kiberorvosi rendszerek fejlesztésére” című projekt célkitűzéseit és eddigi eredményeit mutatták be. Az Óbudai Egyetemen folyó kibermedicina-kutatások egyik alappillére…
-
Innovációs nap – Légy te is kutató!
November 18-én második alkalommal szervezi az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) Innovációs napját, ahol a hallgatóknak és egyetemi munkatársainknak lehetősége van betekinteni az Egyetemünkön megtalálható Kutatócsoportok munkájába. Itt megismerhetik a kutatásokhoz tartozó különböző csatlakozási pontokat, ahol akár ő maguk is kapcsolódhatnak az adott projektekhez. Ismerd meg, és tudd meg, hogy ők, hogy lettek kutatók! Csatlakozz, vagy…
-
ROBOTECH2022
A robotika ma már túlnőtt azokon a határokon, amelyekre valaha is fogadni mertünk volna: a mesterséges intelligencia és a mechatronika találkozásából egy komplex képességekkel rendelkező, merőben új és formálódó tudomány alakult, amelynek jövőformáló fejezete éppen a szemünk előtt íródik. De vajon a robotok már a spájzban vannak? Mit hozhat a jövő a robotikában? A Robotech2022…
-
Kiberorvosi Szakmai Nap!
A Kiberorvosi Szakmai Napunkon izgalmas technológiákat és tudományos eredményeket mutatunk be. Az Óbudai Egyetem Aulájában már reggel 9:00 órától tekinthetők meg többek között a patológiai minták robotizált kezelését megvalósító berendezések; a nagyfelbontású digitális mikroszkópos felvételek virtuális valóság alapú megjelenítését támogató orvosi munkakörnyezet; az úgynevezett okos daganatterápiák fejlesztésének műhelytitkait bemutató kiállítóhely; és a cukorbetegek életét segítő…
-
Oktatási Robotok Szakmai Nap!
Hatalmas siker az első alkalommal megrendezett Oktatási Robotok Szakmai Napunk! Minden kedves résztvevőnk arra biztatott, hogy ezt folytatni kell, mert nincs még egy ilyen hiteles, színvonalas szakmai fórum ezen a területen. Mindenkinek köszönjük részvételt, és természetesen már most dolgozunk a folytatáson! Íme fotó galériánk az október 21.-i rendezvényről, amelyet Dr. Eigner György, az Óbudai Egyetem…
-
EIT HEI
Az EKIK és a Neumann János Informatikai Kar (NIK), mint szakmai megvalósító, sikeresen pályázott egy európai konzorciummal, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) „Felsőoktatási Intézeti Kezdeményezések” elnevezésű programjára az EcoAction elnevezésű projekttel. „Nagyon örülök neki, sokat dolgoztunk a siker érdekében, és végül egy olyan szakmai programot állítottunk össze, amelyik támogatja a más sikeresen elindított…
-
Megkezdődött a jubileumi IEEE ICCC konferencia
Izland fővárosa, Reykjavík ad otthont az IEEE nemzetközi mérnökszervezet 10. ICCC (International Conference on Computational Cybernetics and Cyber-Medical Systems) jubileumi konferenciájának, amelynek nemcsak résztvevője, hanem az Izlandi Egyetemmel karöltve társszervezője is az Óbudai Egyetem az IEEE Hungary Section-el és a Magyar Fuzzy Társasággal közösen. A konferencia tematikája a kibernetika és kibermedicina mellett kiterjed ezen diszciplínák…
-
Óbudai Egyetem startup csapatai a legjobbak között!
Befektetők előtt mutatkozik be a Hungarian Startup University (HSUP) program második évének 20 legígéretesebb projektje. A szakértői testületnek nem volt könnyű dolga, amikor közel 200, jobbnál jobb projekt közül kellett kiválasztania a kiemelkedően innovatív, piacképes kezdeményezéseket. A Kápolásnyéken tartott „Demo Day”-en az Óbudai Egyetem három startup csapatának – FilaMass, MotivApp és Agilis Prés – is…
-
Képvezérelt beavatkozási robotika: jelen, jövő
Az Óbudai Egyetemen működő Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) főigazgatója – Dr. Haidegger Tamás – nevével is fémjelzett publikáció jelent meg a rangos IEEE Xplore magazinban, a képvezérelt beavatkozási robotika témában. A cikk célja, hogy egyrészt átfogó képet adjon a tudomány jelenlegi állásáról, támogassa a jövőbeli rendszerfejlesztőket, és megkönnyítse a tudományos kutatásból az alkalmazott…
-
Mesterséges intelligencia a felsőoktatásban
Az Óbudai Egyetem az első között csatlakozott a Digitális Jólét Program Mesterséges Intelligencia (MI) Egyetemi Nagyköveti Hálózatához, amelyben jelentős szerepet kapnak az egyetemi mesterséges intelligencia fókuszú kutatások, képzések. Egy most megjelent kiadványban részletesen bemutatkozik egyetemünk MI Nagykövete – Dr. Eigner György, a Neumann János Informatikai Kar megbízott dékánja – az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ…









