Hackathon

A hackathon kifejezést a hacking és a marathon szavakból alkották, jellemzően kétnapos üzleti ötletversenyekre. Magyarországon a 2010-es évek elejétől szerveznek hasonló versenyeket, elsősorban a start-up világ vállalkozásösztönző eszközeként.


Ezen versenyeken célunk, hogy egyetemi hallgatókból sokszínű csapatokat alkothassanak jellemzően 48 órás eseményre, akik újszerű, akár szokatlan módon tudnak egy-egy, a résztvevők által hozott problémára, kihívásra a versenyfelhívás témájában válaszolni. Az ötleteket versenyeztetik, majd a legnépszerűbbek kidolgozására – jellemzően 3-6 fős- csapatokat alakítanak, akiknek általában egy hétvégéjük van arra, hogy az ötletből egy működőképes projekttervet  hozzanak létre.

SMART Egyetem Hallgatói Hackathon

Az Óbudai Egyetem hallgatói versenyt hirdetett az innováció és a hallgatói szolgáltatások minőségének javítása jegyében. A koronavírus okozta járványhelyzetben előtérbe kerültek a távoktatást, online jelenlétet segítő megoldások. A verseny célja az volt, hogy a hallgatói csoportok innovatív és gyakorlatban is implementálható megoldási modelleket dolgozzanak ki az alábbi három témakörben:

A nevezett témákban a hallgatói csapatok egyetlen megkötése, hogy valós problémákra, igényekre, kihívásokra kínáljanak valóban implementálható, megvalósítható megoldásokat – melyeket az Óbudai Egyetem a későbbiek folyamán beépíthet saját működési modelljébe.

A verseny további célja volt a hallgatói innovációban rejlő potenciál kiaknázása, valamint a hallgatók érdekeinek érvényesítése az adminisztráció területén.

VetaThon

Az Állatorvostudományi Egyetem az Óbudai Egyetemmel közösen izgalmas szellemi versenyre invitálta hallgatóit. A VetaThon elnevezésű hackathonra jelentkezőktől a világ aktuális és valódi problémáira vártunk kreatív és legalább elvben megvalósítható megoldásokat. A megmérettetés témaköre: „Az állatok és a pandémia”.